michael jackson fan club

Ez az olda a pop királyának michael jacksonak az emlékére készült ha rajongó vagy szivesen várlak mindíg!!!!!!!!!!

A kezdetek</P><p>Michael Jackson, a XX. század popzenéjének kiemelkedő alakja. Énekes, táncos, zeneszerző, dalszövegíró, koreográfus, producer. Teljes neve: Michael Joseph Jackson. 1958. augusztus 29-én született Indiana államban, egy Gary nevű kisvárosban. Kilenc gyermek közül hetedikként látta meg a napvilágot. Apja Joseph Walter Jackson darukezelőként, anyja Katherine Esther áruházi eladóként dolgozott. Nyolc testvére közül elsőként egy nővére Rebbie született meg, őt követték a fiúk: Jackie, Tito és Jermaine, majd LaToya és Marlon jöttek világra. Michael után pedig Randy és Janet zárták a sort.<br />A szegény afro-amerikai család szinte napról napra élt. Joe, hogy a népes famíliának több bevétele legyen, egy Falcons nevű bandában játszott. Nagy értéknek számított a családfő gitárja, amely nélkül elestek volna a plusz bevételtől. A legenda szerint a fiúk apjuk távollétében olykor-olykor kicsenték a gondosan elzárt hangszert a szekrényből és a rádióban hallott slágereket próbálták eljátszani rajta. Egy alkalommal elpattant az egyik húr. Megszeppenve csempészték vissza a meghibásodott gitárt a helyére, ám Joe-t nem lehetett félrevezetni. Rájuk parancsolt, hogy ha már titokban előszedik kedvenc hangszerét, mutassák meg, hogy mit tudnak rajta. Nagy meglepetésére azonban gyermekei határozottan tehetségesnek bizonyultak. Ekkor döntött úgy, hogy a srácokból bármi áron zenekart farag. Nem sajnálta a spórolt pénzét hangszerekre, mikrofonokra, erősítőkre költeni, a családi próbákat pedig kimondottan „spártai" módszerekkel vezényelte.A családi együttes

A  „Jackson Brothers" néven induló, majd később a The Jackson Five-ként ismertté vált öttagú zenekar, (Jackie, Tito, Jermaine, Marlon és Michael) a hatvanas évek első felében számos tehetségkutató versenyt megnyert, mire a Steeltown Records szerződést ajánlott nekik 1968-ban. Az ő gondozásukban jelentek meg olyan kislemezek, mint a Big Boy, a Jam Session, vagy a You've Changed. Ezek a korlátozott számban kiadott kezdetleges hanganyagok csupán előfutárai voltak a későbbi profi kiadványoknak. Amerika legnagyobb fekete lemezkiadója, a Motown Records csapott le a fiúkra és 1969 novemberében megjelentette első kislemezüket az I Want You Backet. A dal azonnal sláger lett, s rá két hónapra Diana Ross patronálása alatt megjelent az első nagylemez, mely a Diana Ross Presents The Jackson Five címet kapta. A fivérek karrierje ezzel menthetetlenül beindult. A következő öt évben tizenhárom nagylemezt adtak ki, több kontinensen tévés szórakoztató műsorokban és koncerttermekben léptek föl, s a világ legnépszerűbb gyermek együttesévé váltak. Öt év alatt közel százmillió lemezük fogyott, s olyan slágerekkel futottak, mint az ABC, a The Love You Save, az I'll Be There, vagy a Dancing Machine. A csapat tehetséges énekes showmanje Michael, már ebben az időszakban megjelentetett négy szólóalbumot. (Got To Be There - 1972, Ben - 1972, Music And Me - 1973, és Forever Michael - 1975.)

A Jackson Five 1975-ben adta ki Moving Violation című utolsó korongját a Motownnál, majd végleg szakított a kiadóval. Megelégelték a Motown producereinek uralmát, megunták dalaik hangzásvilágát, több önállóságot akartak. 1976-ban átigazoltak az Epic Records-hoz, és innentől The Jacksons néven szerepeltek tovább. A csapatban tagcsere is történt. Jermaine-t lemezszerződése és első házassága kötötte továbbra is a Motownhoz. (A kiadó főnökének Berry Gordynak a lányát vette feleségül.) Ezért kivált a csapatból ám helyette a legkisebb fiútestvér Randy lépett be. Első két lemezük a The Jacksons (1976) és a Goin' Places (1977) közepes sikert arattak. Az új felállásban a nagy visszatérés még váratott magára. A fiúk keresték az „új hangjukat", s ezalatt saját TV-Showjukban csiszolgatták énekes és tánctudásukat.
Az áttörő sikert az 1978-as év hozta meg. Ekkor jelent meg Destiny című albumuk, melyből rövid idő alatt 3 millió példányt adtak el. A lemez két legmenőbb slágere a Blame It On The Boogie és a Shake Your Body mind a mai napig a korszak legkedveltebb dalai közé tartoznak. A fiúk ekkorra már kiléptek a TV-Show okozta taposómalomból és önálló koncertekkel örvendeztették meg rajongóikat. Még ebben az évben történt, hogy Sidney Lumet rendező szereplőket keresett az Óz, a csodák csodája meséjét feldolgozó filmjéhez, mely a régi klasszikus mozihoz képest új köntösben, fekete énekes szereplőkkel kívánta az ismert történetet újra értelmezni. A The Wiz zenei anyagát a népszerű zeneszerző-producerre, Quincy Jonesra bízta, míg Dorothy szerepét Diana Rossra osztották. Ő ajánlotta be a rendezőnek Michael Jacksont próbafelvételre. Michael a madárijesztő szerepét kapta meg, s a közös munka Quincyvel egy gyümölcsöző együttműködés kezdetét jelentette.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Istállószőnyeg, rámpaszőnyeg, csúszásgátló gumiszőnyeg, patamosó

► Csúszásgátló gumiszőnyegek csoportjába tartozik az istállószőnyeg, és a rámpaszőnyeg, valamint a lovak biztonsága érdekében egy speciális lyukacsos gumiszőnyeg, melyet patamosókba ajánlunk. Miért előnyös: Könnyen tisztítható, meleg, és rugalmas.

rampa-istalloszonyeg.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

3. FMM a football világa

► FMM itt minden kérdésre választ kapsz és mindent megtudhatsz a fociról!

focimindenmennyisegben.hupont.hu

4. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

5. Földrajz

► .

wwwaltalanosfoldrajz.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

8. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

9. Bella Thorne Forever

► Sziasztok! Ez az oldal sok dologgal foglalkozik, főleg Belláról. Remélem tetszeni fog! Fontos hogy NE LOPJ!

bellahungary.hupont.hu

10. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN

► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.

manok.hupont.hu

11. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

12. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

13. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

14. www.ismertetok.hupont.hu

► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!

ismertetok.hupont.hu

15. Orosz Ferenc 2.

► Magamról hobbijaimról, a kis unokámról, barátokról,nosztalgiáról, tárgyaimról

ofk-ofk.hupont.hu

16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

codyundzack.hupont.hu

17. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden

kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu

18. http://naruto-shippuuden.hupont.hu

► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.

naruto-shippuuden.hupont.hu

19. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!

► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!

maiteperroni-sherlyn.hupont.hu

20. PRÉMIUM KLÍMA,HŐSZIVATTYÚ Balatonfüred és 50 kilóméteres körzetében.

► Hűtö,klíma,hőszivattyú és légtechnikai rendszerek telepítése a legkorszerűbb prémium minőségű berendezésekkel. Tel.:0670/5894313

premiumklima.hupont.hu

21. Dul-Dúc Húsgalamb

► Ismerje meg eme évszázados hagyományokkal rendelkező állattartás új formáját! Tekintse meg húsgalamb tenyészetünk weboldalát, fogyasszon galambhúst, s ajánlja másoknak is, hogy ez az egészséges élelmiszer újra a magyar emberek asztalára kerülhessen!

husgalamb.hupont.hu

22. Waneee lapja

► jo hogy ittvagy!☺☻♥¦♣♠•◘○•◘◘◘

girlsnet.hupont.hu

23. Fúvószenekari hangszerelés

► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát

hangszereles.hupont.hu

24. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

25. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

26. Hogyan maradjunk talpon?!

► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

del-fin.hupont.hu

27. Üdv a sztárok Világában!

► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!

staarok.hupont.hu

28. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

29. ÚSZÓZÁS FELSŐFOKON

► Kezdő és profi horgászoknak

uszozas.hupont.hu

30. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

31. Segítség!Óvodás a gyermekem!

► Itt mindent megtalálsz egy helyen,amit gyermeked óvodás éveiről,életéről,neveléséről,fejlődéséről tudni szeretnél.Segítséget kaphatsz bármilyen nehézséged,problémád akad.

ovianyu.hupont.hu

32. Milla tenyészetei

► A Mi Kennelünk

amitenyeszetunk.hupont.hu

33. Bakony és Környéke Sport Klub

► Keleti Versenykerület

bkskkelet.hupont.hu

34. Ingyenes driver-ek letöltése egy helyen!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

driver.hupont.hu

35. Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

► Régi vágyad az éneklés? Szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból? Nem szeretnéd veszni hagyni tehetségedet? Érdekel, hogy érdemes-e énekléssel foglalkoznod? Gyere és segítek!

viktoriaenekstudio.hupont.hu

36. Csak Csajok!

► Itt mindent megtalálsz,amire szükséged van!

katalapja.hupont.hu

37. Érettségi Tételek

► Érettségi tételek kidolgozva

tesztelem.hupont.hu

38. Modern konyhabútorok gyártása Kecskemét Budapest, Tuman Zsolt 0630/2578247

► Egyedibútor,modern magasfényű konyhabútor,irodabútor,gardrób,hálószoba,nappali,beépített szekrény,tolóajtós szekrény,üzlet berendezés,egyéb bútorok készítése

egyedibutorok.hupont.hu

39. Lovas Tanoda, kicsiknek és nagyoknak!

► A honlap egy szinttel feljebb költözött! Részletekért kattintson az utolsó menüpontra!

lovastanoda.hupont.hu

40. Konténer rendelés Budapest

► Konténer rendelése Budapesten olcsón, gyorsan, 06 30 90 30 300. Megbízható konténeres sittszállítás, Budapest konténer!

kontenerrendeles.hupont.hu

41. Redőny javítás garanciával akár rögtön !

► Ne legyen sötétbe rögtön megyünk! Hívjon : 410-2483, 06-20 -9614-180/ 06-30-5163-583

redonytjavitok.hupont.hu

42. Raynek lovarda

► Itt lovakról és még nem létező de, tervezésbenlévő lovardáról vannak képek stb.

rayneklovardah.hupont.hu

43. Online dísznövény gondozás, minden ami virágról szól és Debrecen története!

► Szobanövények, kerti virágok és egyéb virágos témák! Debrecen város bemutatása milyen volt régen és most!

kryszta.hupont.hu

44. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

45. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

46. TWINGO

► Minden Ami Twingo, Történelem, Alkatrész, Szerelés, Leírás,Tuning

twingo-bonto.hupont.hu

47. Simson típusok Adatok és Érdekességek!

► Az oldalat a jelenlegi és jövőbeli Simsonosoknak egyaránt ajánljuk!Figyelem az oldalmég erősen fejlesztés alatt áll!!!!

simson-tipusokszerelesek.hupont.hu

48. KISBIG KIFŐZDE

► A magyar konyha és a világ ízei hagyományos kézműves technológiával valódi alapanyagokból!

kisbig.hupont.hu

49. Zöldségfélék

► Veteményeskert

vetemeny.hupont.hu

50. JÓGA - mindenkinek :)

► ~ - ~ - ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ - ~ - ~ Előd Tünde ~ Veresegyház

babajoga.hupont.hu

51. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

52. HARMÓNIA KÖZÉRZETJAVÍTÓ STÚDIÓ

► ,, Hiszem, hogy az emberi kéz érintése semmivel nem helyettesíthető." TEL.0670-347-1044

harmonia-studio.hupont.hu

53. girl-oldal.hupont.hu

► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!

girl-oldal.hupont.hu

54. rolimadarkertje.hupont.hu

► Az udvar ékkövei az ember tollas barátai: díszfácánok, egzotikus galambok, papagájok, díszrécék

rolimadarkertje.hupont.hu

55. Unalom ellen ^.^

► Idézetek,Párbeszédek,Micheal,Szomorú Versek, Furcsa Jelek ..stb.

xlife.hupont.hu

56. REDŐNYJAVÍTÁS AZONNAL: 06-70/671-6752 H-Roll Árnyékolástechnika

► REDŐNY GURTNI (felhúzó zsinór) csere akár azonnal, hétvégén is! Leszakadt, elakadt, nehezen kezelhető redőnyök gyors javítása. FEJÉR-PEST-TOLNA megye és környékén!

redony-javito.hupont.hu

57. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

58. vicc,poén, versek,sms-ek

► Keress verset,nevess nagyot!!

tallereva.hupont.hu

59. AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - AUTÓ ÁTVÉTEL - AUTÓ MENTÉS

► RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS Tel:0620/991-5858

autokvasarlasa.hupont.hu

60. Gyűrűk Ura és más Tolkien könyvek oldala

► Egy Gyűrű mindfölött, Egy Gyűrű kegyetlen Egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlen

tolkienweb.hupont.hu

61. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

62. Üdvözöllek a weboldalamon!

► Ezen az oldalon a Magyar Karambol Biliárd Artistic - Műlökés sportágról találsz infórmációkat. Tóth László 13 - szoros Artistic országos bajnok hivatalos weboldala.

laszlototh.hupont.hu

63. Versek,Idézetek minden témában

► ha eleged van a mindennapokból,vagy csak egy idézetet keresel amely kifejezi az érzéseidet akkor nagyon jó helyen jársz! Mert itt megfogod találni a neked való verset idézetet.! Jó olvasgatást!!

versekandidezetek.hupont.hu

64. Hannah-Miley

► Miley nappal sulibajár és a barátaival elmegy a tengerpartra de este amikor felhúzza a parókáját atváltozik Hanná-vá

hannah-miley.hupont.hu

65. Téry Ödön Túra Club

► Túratársaságunk 40 évvel ezelőtt alakult, és a mai napig működik kb 50 fővel. Fő tevékenységünk a gyalogos turizmus, szeretjük és óvjuk a természetet. Ezen az oldalon megpróbálunk röviden beszámolni a látottakról, kedvet csinálni a természetjáráshoz.

teryodonturaclub.hupont.hu

66. Tanulom

► itt tanulok

tanulom.hupont.hu

67. Cuki Állatok

► Ez a honlap cuki és kedves állatokról szól.Reméljük tetszeni fog nektek :)

pets-world.hupont.hu

68. Idézetek

► Idézetek*.*

i-d-ezet-e-k.hupont.hu

69. Tini sztárok minden ami tini

► sziasztok azért csináltam ezt a holnapot mert most minden tini sztárt hivatalosan is leleplezek készülyetek fel sziasztok

mindenamidysney.hupont.hu

70. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322

► 1992 óta - 31 éve -a lakosság szolgálatában.

zafirker.hupont.hu

71. SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY

► A tanulókért, az iskoláért; adószám: 19673037-1-41 számlaszám: 10200823-22221575-00000000

szemereert.hupont.hu

72. •ღ Kutyák és Msn oldal!!! ღ•

► Sziasztok!Ez az oldal a kutyák meg az msn oldalja!

p-pincsik.hupont.hu

73. ♥♥♥Versek♥♥♥

► Ezen az oldalon vannak a verseim. Remélem tetszenek. :):)

barbieversek.hupont.hu

74. http://andreawebshop.ucoz.hu

► Ihttp://andreawebshop.ucoz.hu

andreawebshop.hupont.hu

75. HARMÓNIKUS

► Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Az élet szépségei. HASZNOS ISMERETEK. "A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé: társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket...

harmonikus.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 7
Heti: 5
Havi: 54
Össz.: 39 600

Látogatottság növelés
Oldal: michael életrajza
michael jackson fan club - © 2008 - 2024 - rebcsimichael.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »